Bűncselekmény gyanújában a Fidesz


Újabb bizonyítékok kerültek elő a Fidesz 2010-es választási csalásáról. A Fidesz gátlástalanságban nem ismer határt: minden egyes nappal több információ lát napvilágot arról, milyen tisztességtelen, csalással felérő eszközökkel nyertek választást.

Ami biztos: 2010-ben a Fidesz nemcsak megdöbbentően olcsón kapott plakáthelyeket, de az Állami Számvevőszéket is átverte, most pedig kiderült: semmilyen közterületi költést nem számláztak le. 
Hatalma megtartása érdekében Orbán Viktornak semmi se drága, nemhogy a korrupciótól, de a közönséges adócsalástól sem retten vissza. A Fidesz 2010-ben illegitim módon került kormányra és szerzett kétharmadot, politikusai mára leszerepeltek, hiteltelenné váltak, a kielégíthetetlen étvágyú fideszkorrupció hamarosan felemészti Magyarországot.

2018-ban a Jobbik véget vet Orbán maffiarendszerének és egy biztonságos, élhető, igazságos és szabad országot teremt, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson! 

Jobbik Magyarországért Mozgalom

/Forrás: http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=106570 2017.08.09./*B.Kiss-Tóth László

*

Bűncselekmény gyanújában a Fidesz?

Talán észrevételként, azt már csak halkan jegyezném meg, hogy maga a 2010-es választás sem volt tisztességes.

A választás másnapján amikor a lakóhelyem választási eredményeinek megismerésére kíváncsiságból az akkor 10 éves Pentium II 386-os asztali gépemmel (WIN ME op.programmal ) felmentem az OVI honlapjára, meglepődve tapasztaltam, hogy egy helyett kettő szavazókör és annak választási eredményei voltak feltüntetve. Az egyiknél a valós, míg a másiknál a valótlan szavazóhelyiség, utcák és szavazási eredmények voltak feltüntetve. Ez arra ösztökélt, hogy több település szavazóköreibe is betekintsek. A szomszédos településen kettő helyett négy, más vasi településeken, sőt általam ismert vagy leinformált Zala és Győr megyei településeken is dupla volt a szavazókör, valótlan adatokkal.

Szentgotthárdon például az egyik fals  szavazókörnél szombathelyi utcák, választói adatok és eredmények szerepeltek. Ezek után feltételeztem, hogy országszerte ilyen csalás történt. Akkor ezt a következő este e-maiben jeleztem az egyik érintett vasi jobbikos képviselőjelöltnek, más jobbikos vasi vezetőknek és a Jobbik pártközpontba is.

Sőt észrevételemet nyilvánosságra hoztam itt a Világlap oldalán is. Azt nem tudom, hogy valamelyik jobbikosnak küldött tájékoztatásom hatására-e, vagy a világlapi megjelenés  hatására-e, de másnap már az OVI honlapján csak a valóságos adatok szerepeltek. De ugyanolyan végeredménnyel!
Ez azért érdekes, mert a Fidesznek feleannyi szavazókörrel is ugyanúgy meglett a kétharmada, mintha dupla szavazókörrel -és szavazópolgárral számolták volna. Pedig a plusszhelyeknek kevesebbnek kellett volna lenniük,
és máris nincs meg a kétharmad. Meg aztán az sem biztos, hogy érvényes lett volna a választás.

Felmerült bennem azonban a kérdés, hogy akkor a Jobbik (az általam közölt és leellenőrizhetett adatok alapján) miért nem tett büntetőfeljelentést választási csalás miatt, miért nem kérte (az utolsó órákban) a szavazatok (kézi) újraszámlálását. Megelégedett akkor a 37(?) befutott jelöltjével? Vagy voltak akik nem kapták meg az e-levelemet?

Sokszor gondoltam arra, hogy nem kellett volna irkálnom ide-oda, hanem el kellett volna mentenem az OVI weboldalán közölt adatokat, és  szavazóként, állampolgári jogon beadni a helyi bíróságra a kifogásolásaimat.

 

*B.Kiss-Tóth László 2017.08.09.

Korábbi bejegyzések

Vezető hírek

Portfolio.hu Online Gazdasági Újság

Híradó

HunHír.Hu

kisalfold.hu - A címoldalon