Vona Gábor hazugságvizsgálós szópárbajt akar lefolytatni Orbán Viktorral

Megjegyzésem:
Vona Gábor sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy mindkét párt programjának ütköztetésére (nyilvános, tv-stúdiós?)  hazugságvizsgálós szópárbajt akar lefolytatni Orbán Viktorral.
Vajon, ezt Orbán fel meri vállalni?
Ha igen, akkor a XXI-ik század egyik nagy eseménye lenne, és ha  a miniszterelnök nyerne, akkor igazmondásáért a Fidesz-hívők biztosan királlyá koronáznák
Itt Orbán Viktornak a nagy lehetőség.       
*B.Kiss-Tóth László
*

illusztráció

SARKADI ILLYÉS CSABA:

EZ TÖRTÉNELMI VITA LESZ!

-VONA GÁBORRA ÉS ORBÁN VIKTORRA IS HAZUGSÁGVIZSGÁLÓT TENNÉNEK

A Jobbik elnöke hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy nyilvános, élő vitára hívja ki a kormányfőt, hogy ütköztessék a Jobbik és a Fidesz nyugdíjas programját. Vona Gábor kijelentette, mindezt úgy képzeli el, hogy Orbán Viktor és ő is hazugságvizsgálót vesz fel a vita idejére. Történelmi este lenne.
Vona Gábor a legerősebb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje a nyugdíjkérdés ügyében hívott össze sajtótájékoztatót, mivel megítélése szerint eddig nem a megfelelő irányban és témában zajlott az nyugdíjasok helyzetével kapcsolatos vita.
Ezért a mai napon élő, és nyilvános vitára hívta ki a miniszterelnököt, hogy végre a „valódi kérdésekről” beszéljenek. A pártelnök közölte, hogy a helyszín, az időpont és a moderátor kapcsán nincs egyéb kikötése, annyit kivéve, hogy
Vona Gáborra és Orbán Viktorra is szereljenek fel hazugságvizsgálót.
Hangsúlyozta, hogy mindenféleképpen szükség van ütköztetni az idősügyi programokat, már amennyiben megalkotott ilyet a Fidesz, mert Vona Gábor úgy látja, hogy a kormánypárt csak hergeléssel és tiszteletlenséggel fordul a nyugdíjasok felé, és egyáltalán nem refrektál a nyugdíjasok valódi gondjaira.
ORBÁN VIKTORNAK KELL BOCSÁNATOT KÉRNIE!
Vona Gábor – a kormánypárti sajtó kérdései után – kitért a korábbi Facebook-bejegyzésére, amelyben a Tupóbácsi-jelenséget taglalta.
https://i-cdn.embed.ly/1/display/crop?height=300&key=fd92ebbc52fc43fb98f69e50e7893c13&url=https%3A%2F%2Falfahir.hu%2Fsites%2Fdefault%2Ffiles%2Findexfoto%2Fn1orb.png&width=636
A Jobbik miniszterelnök-jelöltje hangsúlyozta, hogy pártja nem szavazótömegként tekint a nyugdíjasokra, hanem családtagokként. Viszont azt nem szeretné, hogy Tupó bácsi és Orbán Viktor mentalitása uralkodjon el a nyugdíjas társadalmon belül – éppen ezért bocsánatkéréssel sem tartozik:
„Tupó bácsit nem én hergeltem föl. Tupó bácsit Orbán Viktor hergelte föl. Tupó bácsit Orbán Viktornak kell visszafognia” - szögezte le a jobbikos pártelnök.
Hangsúlyozta, hogy Orbán Viktornak kell bocsánatot kérnie azért, mert az Idősek Tanácsa mögé bújva, megpróbál folyamatosan hergelni. Orbán Viktornak kell bocsánatot kérnie a tisztességes, józanul és kulturáltan gondolkozó, és viselkedni képes nyugdíjasoktól, és Orbán Viktor felelőssége az, hogy a fideszes nyugdíjasok azon törpe kisebbségét visszafogja, akik nem tudnak viselkedni a kormányzati hergelése nyomán.
Hiszen egy választási kampány elé nézünk – emlékeztetett a pártelnök.

A PROGRAM

És akkor lássuk, hogy Vona Gábor mivel készül a hazugságvizsgálós vitára.
1. Nincs szakmai vita
A Jobbik elnöke szerint nyugdíjkérdésben nem lehet szakmai alapon vitázni, mert az erre hivatott testületek bekerültek a pártpolitika erőterébe. Ennek egyik „komikus” példája, hogy Orbán Viktor az elnöke az Idősek Tanácsának. Úgy látja, hogy ez egy üzenet a kormányrészéről a nyugdíjasok irányába, hogy nem érdekli az Orbán-kormányt a nyugdíjasok élete. Vona Gábor közölte, a Jobbik visszahozza a szakmaiságot, a konstruktivitást nyugdíjkérdés tárgyalásába.
2. Folyamatosan csökken a nyugdíjak vásárlóértéke
Emellett Vona Gábor megállapítása szerint érzékelhető egyfajta polarizáció, míg egyesek több százezres, akár milliós nyugdíjból élnek, a többség megalázóan kevés pénzből kénytelen tengetni a napjait. Utóbbiak esetében pedig az 1-2 százalékos emelés gyakorlatilag érzékelhetetlen.
A Jobbik ezért differenciált nyugdíjemelésért dolgozik, hogy akik havonta kevesebb pénzből élnek, azok nagyobb mértékben részesülhessenek az emelésből.
Vona Gábor szándéka még, hogy a mindennapi, a „nyugdíjas kosárba” tartozó alapvető-élelmiszerek áfaterhét is jelentősen csökkentené a párt.
https://alfahir.hu/sites/default/files/kepek/2017_07/bb_l2963_0.jpgfotó: Béli Balázs / Alfahír
3. Fenntarthatatlan nyugdíjmodell
Cáfolhatatlannak tűnik, hogy 2020 után a nyugdíjrendszerünk megroppanni látszik, ennek kikerülése érdekében szükség lenne elegendő számú járulékbefizetőre, és arra is, hogy a befizetett járulék képes legyen fenntartani a rendszert.
Vona Gábor szerint ennek a hosszú távú gazdasági és társadalmi programja a jobbikos bérunió alkalmazásával lehetséges.
4. A férfiak problémája
A legerősebb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje felidézte a Jobbik már számtalanszor bemutatott programpontját; a Férfiak 40+ elfogadása révén a férfiak is dönthetnének úgy, hogy negyven év munkaviszony után nyugdíjba mennek. Ez már csak azért is kívánatos lenne, mert a férfiak 31 százaléka meg sem éri a nyugdíjkorhatárt.
A pártelnök arra tett ígéretet, ha a Jobbik 2018-ban kormányra kerül, fokozatosan bevezeti, hogy a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak, amennyiben ledolgozták a 40 évüket.
5. A nyugdíjasoknak is van lelke
Vona Gábor hangsúlyozta, a nyugdíjasoknak is van lelke, és a Jobbiknak az anyagi támogatáson túl a méltányos időskor megteremtéséhez is megfogalmazták a programpontokat.
-A pártelnök országjárásai során tapasztalta, hogy milyen „elképesztően kevés pénzért dolgoznak” azok, akik szüleinket ápolják az otthonukban, vagy a különböző intézetekben, ezért az idősek ellátását kormányra kerülve sokkal jobban támogatja majd a Jobbik.
-Magyarországnak nincs demencia stratégiája, holott ennek szükségességét már Nyugat-Európában felismerték. Vona Gábor szerint a demencia a jövő egyik legsúlyosabb szociális problémája, ezért 2018at követően itt is érdemi lépések várhatóak.
-Nem jelenthet egyet az időskor a rettegéssel, az idősemberek közbiztonsága érdekében a Jobbik konkrét javaslatokkal szolgál.
-A legerősebb ellenzéki párt Idősügyi programjában szerepel egy Nemzeti Vándor Színház felállítása is, amely képes lenne eljuttatni az ország különböző pontjaira a nyugdíjasok számára a minőségi szórakoztatást.
Vajon bevállalja Orbán Viktor?

Korábbi bejegyzések

Vezető hírek

Portfolio.hu Online Gazdasági Újság

Híradó

HunHír.Hu

kisalfold.hu - A címoldalon