Életrajzi interjú Balczó Andrással...


Kapcsolódó képháromszoros olimpiai bajnok öttusázó Balczó András és felesége,
Császár Mónika tizenkét gyermeket nevelt fel budakeszi házukban,
amelyet Balczó a saját kezével épített.
Harmincnyolc éves korában lett először apa, utána még tizenegyszer.

Ami a sportot illeti: megcselekedte, ami számára megcselekedni adatott.
Ami az élet: elrendeltetett neki.
Sem egyikért nem illeti dicséret, sem másikért nem jár neki sajnálat.
Az ember felelős a sorsáért, de élete felől Isten határoz.

Balczó András ezerszer elismételte ezt a néhány és még sok
más mondatot az utóbbi időben, leírva is olvashattuk sorait, a
pályafutásáról készült Küldetés című film nagy siker volt a mozikban.

Most, hogy nemrégiben élőben hallotta az ember, mégis újra és újra,
ezeregyedikszer is megfogja a mondandója.

A háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok Balczó András,
aki Magyarországon minden idők legjobb öttusázója, a nemzet sportolója,
magával tudja ragadni az embert.


Nemrégiben Pozsonyban járt, hogy átvegye a Ferdinand Martenengo Társaság
kitüntetését.

Előbb ott beszélgettünk, aztán rohantunk a ferencesek templomába,
s előadása előtt ott folytattuk.
Nem a megszokott interjú volt ez, arra nem nagyon kapható, inkább beszélget,
az előadás keretében pedig nem tér ki egyetlen válasz elől sem.
Megalkuvás nélkül futott egykor a győzelemért, amelynek egy egész nemzet örült,
és ma ugyanúgy él, ahogy futott: nekifeszülve, egyenest a cél felé.
Edzőnek nem kellett, belovagló volt.
Kondorosi lelkészi család harmadik gyermekeként jött a világra, Ildikó
nővére és Zoltán öccse mérnök - utóbbi országgyűlési képviselő -,

Edit nővére, aki tavaly hunyt el, keramikus volt.

"Önuralom hiányából lettem sokgyermekes családapa.
Úgy látszik, korábban annyi önuralmat gyakoroltam, hogy elfogyott.
Az első házasságomból nem született gyerek, aztán kilenc évig egyedül éltem.
1975-ben újra megnősültem.
Négy-öt gyermeket akartunk, de jött a következő, az ötödik,
hatodik, és mindig egy utolsó.

Mondogattam sokszor, hogy: -Köszönöm, rendes
vagy, de még rendesebb, ha most már hagysz egy kis pihenőt.

Elfogadtuk a piciket.
1976-ban jött Márton, őt követte Laura, majd Anna, Barnabás, Bertalan,
Nóra, Bálint, Sarolta, Gáspár, Noémi, Virág és a tizenkettedik, Botond.“

A budakeszi ház évekig épült, még a bútorokat is a családfő készítette benne.
Balczónak - és később a családnak - nem volt könnyű megélnie azután, hogy a
világ máig legjobb öttusázója 1973-ban visszavonult.


"Mindenféle képesítést megszereztem.
Az 1-es számú bilétámmal vártam, hogy beszólítsanak.
Reméltem, hogy a fiataloknak átadhatom azt, ami szükséges."

A pártba nem akart belépni, ügynök sem akart lenni, mondván,
hogy ezzel elveszíti a jogát arra, hogy tisztességes sportembereket neveljen.


"Tíz évig vártam arra, hogy megbízzanak. Belovaglóként dolgoztam az
Országos Lótenyésztési Felügyelőségnél - ez amolyan csicskási állás.
Mindenki látja, hogy nem odavaló a fickó, de mit lehet tenni. Aztán egy nap
vettem egy demizson bort, szétosztottam a szerszámaimat a kollégák között,
és zsebemben a munkakönyvemmel elbúcsúztam."


A gyermekek nem lettek élsportolók.
Mindkét szülő olimpikon: az apa háromszor nyert aranyérmet, a tornász mama,
Császár Mónika meg bronzot az 1972-es müncheni játékokon, ahol Balczó
egyéniben lett bajnok (előtte csapatban nyert Rómában és Mexikóvárosban).

A tizenkét gyermek közül mégsem lett egyik sem élsportoló.

"Minden felnőtt, edző, vagy ismerős azt kérdezte tőlük, hogy: -No, fiacskám, te is olimpiai
bajnok leszel, mint apukád?

A fiaink, lányaink úsznak, kerékpároznak, futnak, felváltva, de
nagyon örülök neki, hogy nem versenyszerűen. Mert most a sport egészen más,

mint harminc évvel ezelőtt volt."


Miután a munkakönyvvel a zsebében elbúcsúzott, nem volt könnyű a nagy
család élete: szellemi szabadfoglalkozásúként előadói tiszteletdíjaiból,
illetve családi pótlékból éltek.


"Csodával határos módon az utolsó
pillanatban mindig megkaptuk a szükséges pénzt.

Megesett - egy példát mondok a sok közül -, volt, hogy elfogyott a pénzünk,
s másnap az egyik gyereknek be kellett fizetni kilencszáz forintot az iskolába.
Már délután kettő volt, a postás mindig délelőtt hozta a pénzt.
Nem szégyen kölcsönkérni, de nem akartam senkinek örömet szerezni,
miután mindig mondták nekem, hogy Balczókám, felelőtlenség,
fel is kell nevelni a gyerekeket.
Hazamentem.
Hátul az udvaron köveket raktam le, ott térdeltem, mikor öt-hat óra tájban
jött a legnagyobb gyerek, s azt mondja:
-Kaptam ötezer-hatszáz forint ösztöndíjat!.

Nagyon sok ilyen eset volt.
Adódott egy más változata is.

Egy nagy díjat, amit kaptam volna, nem fogadtam el, mert úgy éreztem,
megvesznek kilóra, ha azt elosztom, kiderül, hogy egy kiló Balczó mennyit ér.
Van, aki elfogadhatja, de van, akinek nem szabad elfogadnia.
Én ezek közé tartozom.
Lemondtam.
Sokan kárhoztattak miatta, sokan kvartyogtak, hogy: -Te hülye, itt vannak a gyerekeid.
Tudtam, hogy nem szabad elfogadni.
Írtam egy levelet a felajánlónak, hogy megértésüket kérve tisztelettel köszönöm,
de a díj elfogadása ellenkezne a meggyőződésemmel.
Még a református templomban a baráti kör is kettéoszlott;
viszont a visszamondást követően kilenc hónapra telefonált egy ügyvéd,

s elmondta: -XY hagyatékát gondozom, aki meghalt 86 éves korában,
és a végrendeletében a lakását önre hagyta.
Megkérdeztem, kicsoda az illető.
Mondtam: soha nem láttam, valami félreértés van.

Azt mondta: ennek ellenére.
Eladtuk a lakást, s a lányainknak be tudtunk segíteni a
lakásvásárlásba, köveket tudtunk lerakni, ahová a mi házunkban addig nem
futotta, redőnyöket csináltattunk.

A barátaimnak mondtam is, hogy azáltal, hogy az a díjat
és a vele járó pénzt nem fogadtam el, a Jóisten ezt az én
életemben, a gyermekeim és unkáim életében olyan mértékben fogja
visszafizetni, hogy a legnagyobb üzletet kötöttem.

Öt éven keresztül sok mindenen változtatott az örökhagyó.
Kiderült, hogy Kondor Katalin műsorát,
amely minden vasárnap egytől kettőig volt, s amelyben egy alkalommal velem
készült interjú, ez a hölgy végighallgatta, utána megírta a végrendeletét.
Az Isten engem így dédelget.

Kinn voltunk Rómában, az olimpia ötvenéves
évfordulóján, s ott egy fiatal újságírónak diktáltam; mondtam azt is, hogy
én az Isten kegyeltje vagyok, nekem csak megszületni volt nehéz.

Mindent kaptam, csak ezt tudom mondani."


"Nem ez az én utam"


Azért jött, azért járja az országot s ruccan át a határokon túlra is, hogy
megossza gondolatait azokkal, akik kíváncsiak rájuk.

Mostani hivatása az, hogy közösségekhez látogasson, s arról beszélgessen velük,
mi végre is vagyunk a világban.

Más volt a terve, mást akart csinálni.

"Tíz éven át próbálkoztam, de végül rájöttem, hogy nem ez az én utam.
Az öttusában tízévi várakozás után adtam fel a reményeimet.
Arra a tíz évre nagy szükségem volt... örülök, hogy ott voltam, és örülök, hogy eljöttem.
Nekem senki sem vághatja a fejemhez, hogy nem voltam hajlandó kompromisszumokra.
Nagyon mély kompromisszumot kötöttem, de ez nem keverendő össze az elvtelen
magalkuvással."


/Forrás: dr. Hegedüs Endre 2018.02.18-i levele/ Sajnos, a
z életrajz  szerzője ismeretlen. Fotó: MTI, nem a cikk részét képezi.
*B.Kiss-Tóth László


Korábbi bejegyzések

Portfolio.hu Online Gazdasági Újság

Híradó

HunHír.Hu