Órákig váratták, meghalt egy beteg a Honvédkórházban

Sürgős szívműtétre lett volna szüksége az 58 éves asszonynak. 

A nő otthon lett rosszul, mentőt hívtak hozzá, ami a Honvédkórház sürgősségi osztályára vitte. Ott hatalmas volt a tömeg, órák óta várakoztak a betegek. Bár az asszony jajgatott a fájdalomtól, az ügyeletes orvos türelemre intette a családot. Állapota viszont óráról órára romlott. Öt óra telt el, mire bejutott a vizsgálatra – sürgős szívműtétre lett volna szüksége, de ehhez már nem tudtak hozzákezdeni.
A nő lányai szerint a sürgősségi osztály ügyeletese hibázott, amiért nem vizsgálta meg azonnal a beteget. Az orvost elérte az RTL riportere – nem akart nyilatkozni, de azt mondta, szerinte a beteg olyan súlyos állapotban volt, hogy nem volt sok esélye a túlélésre. Hozzátette: aznap délelőtt 120 beteget láttak el a sürgősségi osztályon.
A család szerint mulasztás történt, feljelentést tettek a rendőrségen. A Honvédkórház annyit közölt, hogy a betegjogokra tekintettel nem adhatnak információt az esetről, de az ügyeletes orvos ellen nem folyik belső vizsgálat.
/Forrás: https://24.hu/belfold/2017/12/22/orakig-varattak-meghalt-egy-beteg-a-honvedkorhazban/ /*B.Kiss-Tóth László


Csoma Gábor:

Önnek nem Kálmán Olgához kellett volna mennie élő adásba

Nyílt levél dr. Zacher Gábor részére
Tisztelt doktor úr!
Végignéztem, egyben végigszenvedtem a Hír Tv Egyenesen című műsorában előadott és mappájával megtámogatott nyilatkozatát, amellyel a mundér becsületét védte. Mielőtt tovább folytatnám, közreadom az orvosi eskü nemzetközi szövegét:
Genfi deklaráció
(nemzetközi orvosi eskü)
Elfogadta az Orvosi Világszövetség Második Közgyűlése, Genf, 1948. szeptember
Módosította a 22. Orvosi Világközgyűlés, Sydney, 1968. augusztus és a 35. Orvosi Világközgyűlés, Velence, 1983. október
Ünnepélyesen fogadom, hogy azon idő alatt, míg az orvosi hivatást gyakorlók tagjának vallom magam:
  • életemet az emberiség szolgálatára szentelem;
  • megadom oktatóimnak a nekik járó tiszteletet és hálát;
  • lelkiismerettel és méltósággal gyakorlom hivatásomat, betegeim egészsége lesz számomra az elsődleges szempont;
  • még a beteg halála után is tiszteletben tartom a reámbízott titkokat;
  • minden erőmmel fenntartom az orvosi hivatás tiszteletét és nemes hagyományait;
  • kollégáimmal testvérként bánok;
  • nem engedem, hogy vallási, nemzetiségi, faji, pártpolitikai, vagy társadalmi szempontok eltántoríthassanak a betegeimmel kapcsolatos kötelességeim teljesítésétől;
  • az emberi életnek a fogamzástól kezdve megadom a legnagyobb tiszteletet; – orvosi tudásomat pedig engem fenyegető veszély esetén sem használom az emberiség törvényeivel szemben.
Ezeket az ígéreteket ünnepélyesen, szabadon teszem, és becsületemre fogadom.
Tovább is megyek:
A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexe – elfogadta a Magyar Orvosi Kamara Küldöttközgyűlése 2011. szeptember 24-én. A törvény értelmében hatályba lép 2012. január 1-én. Csak pár sort idéznék ebből, hogy felfrissítsem statisztikákba feledkezett memóriáját:
(4) Az orvos nem élhet vissza betege kiszolgáltatott helyzetével, nem sértheti emberi méltóságát, figyelembe kell vennie szemérem és szégyenérzetét. Még kilátástalannak tűnő esetben is vigaszt kell nyújtania, erőt adva betegének. Feltétlenül el kell kerülnie a beteg tárgyiasulását, amelynek következtében esetté, a kutatás tárgyává, vagy sorszámmá válhat.
(5) A beteg jólléte mindenekelőtt: ezt az elvet sem a társadalmi, sem politikai nyomás, sem az adminisztrációs kötelezettségek, sem kereskedelmi érdekek nem sérthetik.
És ezzel elérkeztem a számomra talán legalapvetőbb fogalomhoz, az emberség fogalmához, melyet mi, más hivatással rendelkező, és az egészségügyi „szolgáltatásokat” igénybe vevők jól ismerünk. Ám mivel erről a műsorban nyomokban sem esett szó, tájékoztatom:
(18) Az orvos köteles a tőle elvárható módon betege fájdalmát, félelemérzését csökkenteni.
II. 2.1. Az orvos elsősegély-nyújtási kötelezettsége
(1) Sürgős szükség, veszélyeztető állapot esetén az orvos köteles a jelentkező beteget fogadni, az általa észlelt beteget ellátni, és – az adott lehetőségeknek megfelelően és a tőle elvárható módon – első orvosi ellátásban részesíteni, és állapotától függően a szükséges intézkedésekről gondoskodni.
(2) Az orvos a helyszínen maga dönti el, hogy a sürgős szükség és veszélyeztető állapot esete fennáll-e. Ha a rendelkezésre álló információból a sürgős orvosi ellátás 7 szükségességét biztonsággal nem lehet megállapítani, úgy kell eljárni, mintha az bizonyítottan fennállna.
Nem folytatnám a sort a következő 30 oldal felsorolásával, akit érdekel annak, de legfőképp önnek ITT áll a hivatkozás.
Szeretném megkérdezni, mert ez a műsorvezető figyelmét elkerülte: a fenti pontokból ön melyiknek felelt meg ama beteg ellátásának (vagy el nem látásának) során, aki sajnálatos módon – a rendelkezésünkre álló információk alapján – órákig haldokolt a Honvédkórház sürgősségi osztályán anélkül, hogy fájdalmát enyhítették volna?
Amit végtelenül gusztustalannak tartok: ön statisztikai adatokkal próbálja a mundér becsületét megvédeni, az általunk – civilek, betegek, egészség-károsultak – már megszokott szakmai összezárást követve; ön megpróbálja megmagyarázni azt, amit mi elég sokan tudunk az egészségügyről, csak aki fetreng a fájdalomtól, azt ez egyáltalán nem érdekli.
Doktor úr! Nem nekünk kell ezt a statisztikákat felmutatni, hanem a feletteseinek, mert nem biztosítják az ön munkájának legelemibb alapfeltételeit sem.
Ön azzal védekezett egyebek mellett, hogy a sürgősségi osztályon olyanokat is el kell látnia, akiknek egészségi állapota ezt nem indokolja. Nos, az ön ismeretei itt is csődöt mondtak, amikor azzal védekezett, hogy ellenkező esetben feljelentik:
Etikailag nem kifogásolható, ha az orvos szakmai vagy erkölcsi meggyőződése miatt – a jogszabályok keretei között – nem vállal és nem végez bizonyos kezeléseket.
Ön azt állítja, hogy a napi szórásokat, átlagokat figyelembe véve, olyan is előfordul, hogy naponta 160 főt látnak el. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez rettentően nagy szám. Kérném ez esetben kiírni a váró ajtajára, hogy jelenleg a 100. beteget látjuk el, úghogy ön, tisztelt beteg, aki vért hány és fetreng a fájdalomtól, a 160-ik lesz. Nem az alapellátás várólistáján, hanem az életmentő várólistán.
Ön azt állította, hogy ez a beteg menthetetlen volt. Ez a műsorban úgy jött le, hogy akkor pont ráért vergődni, mert önök amúgy sem értek rá vele foglalkozni.
De nekem rögtön adódik az ezzel kapcsolatos másik kérdésem: ha önök nem vizsgálták meg a beteget, vagy csak futólag tették ezt az alapellátás-felmérés alapján, akkor honnan tudták, hogy mentehetetlen volt? Nyilván az lehetett, amikor már felnyitották. De ha esetleg mégis sikerült az első kézrátétellel megállapítani a beteg menthetetlen állapotát, mit tett ön, mint ügyeletes a fenti etikai szabályok szerint elvárhatóan? Mivel enyhítette a beteg fájdalmát? Nem volt a környéken egy kurva fájdalomcsillapító?
Ön előadta a hattyú halálát – az egészségügyét -, de ez a maga halála is egyúttal. Csak nem vette észre, hogy saját magának mond ellent. Önnek nem Kálmán Olgához kellett volna mennie élő adásba, önnek egyetlen feladata lett volna. Nem most, hanem a 101-ik beteg után. Berúgni a Balog emberállat miniszter és az Orbán nevű foci- és hatalommániás ajtaját. Mert ön értünk, betegekért van, és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a felelősök is mindent megtegyenek.
De nem. Ön ebben a műsorban is csak azt tudta elmondani, hogy nemrég kaptak anyagi forrásokat. Nagyon helyes. És akkor? A maradék 60 beteg ellátására elegendő volt az a pénz? Hol van a megbecsült személyzet, az infrastruktúra, vagyis a tárgyi-személyi feltételek? És hol van az emberség? Nem csak most hol van, hanem évekkel ezelőtt hol volt?
Tisztelt doktor úr! Nem vonom kétségbe az ön szakmai tudását, bár lövésem sincs erről azon túl, hogy a magyar alkoholizmus ünnepei előtt és után – vagy ezektől függetlenül az általános droghelyzetről – nyilatkozik. Szerintem meg nyilatkozatok és tévészereplések helyett dolgozzon!
Bennem az adrenalin akkor szökött az egekbe, amikor ön a betegekkel, hozzátartozókkal történő kommunikáció javításáról beszélt. Olvassa el kérem az etikai kódexet! Az, ahogyan nem csak az önt ért ilyetén kritikák, de az általam is megtapasztalt jelenségek alátámasztják, igenis probléma a flegma, lekezelő modor. Mintha nem beteg emberekről lenne szó, hanem fél sertésekről. Sok esetben hentes módjára bánnak az emberekkel, az a stílus sok esetben minimum elfogadhatatlan. Megértve az önök túlterheltségét, semmi nem írhatja fölül a betegellátás  humánus jellegére vonatkozó elvárásokat. Itt nem csak betegek vannak, hanem olyan hozzátartozók is, akik mögött nem pusztán a beteg szerettük iránti aggodalom áll, de akiknek egyéni, családi sorsa is megpecsételődik az önök szakmai, emberi hozzáállása révén.
Tudom, hogy a sok évnyi rutin nyerssé, rideggé teszi az embert, de néha nem árt tükörbe nézni. Mert el lehet játszani a hamis megváltó szerepét, de embernek lenni és maradni, az a legfontosabb. Enélkül gyógyítás sincs, ugye. Önök mondják, de mi is tapasztaljuk, hogy
a remény, a hit erőt ad a betegségek elviselésében-legyőzésében. Akkor miért veszik el tőlünk ezt a lehetőséget? Mi nem a statisztikában akarunk hinni, hanem a gyógyulásunkban.

Éppen ezért kell ezt az embertelen, az egészségügyet romokba döntő, az emberek élethez való jogát sorozatosan megsértő, veszélyeztető kormányzatot leváltani, bíróság elé állítani és elszámoltatni. Hogy legalább a stadionokra költött pénzt az egészségügybe visszafizessék.
Ami természetesen az önök felelősségét egyáltalán nem kisebbíti, tisztelt doktor úr!
Csoma Gábor
/Forrás: https://kolozsvaros.com/2018/01/31/onnek-nem-kalman-olgahoz-kellett-volna-mennie-elo-adasba/ /*B.Kiss-Tóth László

Korábbi bejegyzések

Portfolio.hu Online Gazdasági Újság

Híradó

HunHír.Hu