AZ EGYKORI FIDESZES KAMPÁNYGURU MA MEGNYERTE A KÖZLEMÉNYVERSENYT


Tomanovics Gergely, aki korábban öt évig a Fidesz 
kommunikációs stábjában is dolgozott, majd a kormany.hu 
csapatát is erősítette egy időben, 2016-ban 
dobbantott a kormánypártból. Blogot is 
vezet a tapasztalatairól, ElmúltNYOLC(tíz)ÉV: 
egy leszerelt Fidesz-pártkatona őszinte vallomása címmel.
Tomanovics most olyan csodaszép közleményt adott ki,
 amibe elrejtett egy ügyes trükköt. Ezt az MTI szerkesztője 
sem szúrta ki, így ott is megjelenhetett. 
A közleményt változtatás nélkül közöljük, de nem tartalom 
a lényeg: koncentráljanak a bekezdések kezdőbetűire :)
Olvasom az egykor Soros-ösztöndíjból kitanított Schmitt 
Mária Figyelőjében a listát: ők, vagyis mi vagyunk azok, 
akik ma hivatalosan is a RENDSZER (Fidesz-magyarul: 
Magyarország) ellenségeiként vagyunk listázva.
Rajta vagyok én is, és nem tudom, sírjak-e, vagy nevessek ezen az egészen
... Egy ember, aki rendszeres juttatást eddig kizárólag a Fidesztől kapott 
(amikor 2011 előtt még hitt abban, hogy a Fidesz nyolc év csapnivaló 
baloldali-liberális kormányzás után végre jó irányba fogja vinni az országot)
 ma Soros-zsoldos, aki Magyarország ellen áskálódik - holott csak véleménye
 van, ami történetesen ugyanaz, mint 2011 előtt, és ugyanúgy csak egy
 értelmes országért szeretne dolgozni, mint akkor.
    
Bizonyára akadnak páran a Fideszben, akik még emlékeznek például 

arra, hogy 2012-ben, amikor a Jobbik listázott, még együtt tüntetett
 Rogán Antal Mesterházy Attilával és Bajnai Gordonnal a fasiszta tempó 
ellen. Ma vajon tükörbe tudnak nézni, amikor nem csak saját egykori 
önmagukat köpik szembe, de olyan embereket is, akik egykor őszinte 
szívvel hittek benne, hogy ők majd mások lesznek, mint az elődjeik?
    
Álmatlan éjszakáim mindenesetre nem lesznek emiatt.
    
Nem olyan fából faragtak engem, akit ilyen pitiáner hülyeséggel be

 lehet ijeszteni, folytatom a harcot egy értelmesebb, őszintébb és 
racionálisabb közéletért.
Erre szeretnék buzdítani mindenkit, az ugyanis nem demokrácia, 
ahol embereknek le kell hajtaniuk a fejüket csak azért, mert saját meggyőződésük 
van, és az nem egyezik a hatalmon levőkével. 
    
Győzni csak akkor fogunk tudni, ha kiállunk az értékeink mellett, és nem félünk hallatni a hangunkat.
    
Gondoljunk csak arra, hogy a középkor végén a világot pusztító háborúkba sodró vallásközpontú 

világot is legyőzte a felvilágosodás, és győzedelmeskedett az egyesült Európa a XX. század elejét lángba
 borító ordas eszmék felett is.
    
Egyszer majd talán eljön az idő, amikor a racionalitás is legyőzi a populizmust, és eljő a modernkori 

felvilágosodás korszaka.
    
Cudar a helyzet, de még mindig hiszek abban, hogy nem teljesen reménytelen.
    
István Király intelmével zárnám soraimat, bár én személy szerint nem hiszek ilyesmiben, 

de ha a Fideszes "királyok" komolyan gondolják kereszténységüket, és ezt nem csak
 üres politikai lózungként használják, akkor nekik illene megfogadni: "Az erények mértéke 
teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik. Mert az erények ura a Királyok 
Királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból. Kell, 
hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a 
királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni."
/*B.Kiss-Tóth László

Reklám

Korábbi bejegyzések

Portfolio.hu Online Gazdasági Újság

Híradó

HunHír.Hu