Habony volt ügyvédje háziőrizetben

A bíróság harminc napra rendelte el Busch Béla házi őrizetét nyomkövető viselésével. 
hvg.hu úgy tudja, sikkasztás, csalás és ügyvédi visszaélés gyanúja miatt került házi őrizetbe a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjével is kitüntetett, neves ügyvéd
A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) azután döntött, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség kedden őrizetbe vette Busch Bélát.Ezt szerdán megszüntettek, így rendőri kíséret nélkül érkezett a bíróságra. Az ELTE jogi karának volt tanszékvezetőjét a sajtó Habony Árpád korábbi ügyvédjeként emlegeti, ő védte a kormányfő titokzatos tanácsadójának jó hírét a teljes magyar sajtóval szemben.
Oszter Sándorra letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész
Négy év hét hónap szabadságvesztést helyeztek kilátásba.








A portál úgy tudja, Busch – akinek egy másik büntetőügy miatt már egy éve felfüggesztették a kamarai tagságát – 10 millió forint ügyvédi letéttel nem tudott elszámolni. Emellett sikkasztással és csalással is gyanúsítják, a gyanú szerint a jogász 530 millió forintos kárt okozott, amiből 36 millió forintot már megtérített. Az ügyvéd a bíróságon nem ismerte el a bűnösségét. Buscht egy másik ügyben – amely már a végéhez közeledik – befolyással üzérkedéssel vádolják Oszter Sándorral együtt.

Korábbi bejegyzések

Portfolio.hu Online Gazdasági Újság

Híradó

HunHír.Hu