Orbán(nak nagy az álma:) szeretne még 2030-ig Magyarország miniszterelnöke maradni!




Orbánt 134 igen, 28 nem szavazattal választották meg miniszterelnöknek. 
Az MSZP-Párbeszéd és az LMP már a szavazásban sem vett részt, 
a DK és a Jobbik nemmel szavazott a miniszterelnök megválasztásakor, 
majd a DK képviselői a beszédet megelőzően kivonultak az ülésteremből. Orbánt így az ellenzéki padsorokból csak a jobbikosok hallgatták meg.


  • Mint mondta, háromszori kétharmaddal a hátuk mögött a lehetetlenre kell vállalkozniuk, 
  • mert a lehetségesre más is képes.
  • Kormánya a zátonyra futott liberális demokrácia helyett most XXI-ik századi kereszténydemokráciát épít.
  • Nem a választók 2/3-át, hanem 3/3-át fogják szolgálni majd.
  • (Tehát, nem a magyarországi lakosság összességét?)
  • Nagy terveik vannak, ezért nagy dolgokra készülnek. 
  • Mert van tapasztalat és megnyert viták, önbizalmuk és gazdasági növekedés is.

  • A 2008-ik évi gazdasági világválság után (a második kormányuk alatti válságkezeléssel 
  • pedig) 2010-től egy új világrend alapjait kezdték el lerakni.

  • Néhány nevesített céljuk az elkövetkezendő ciklusra: 
  • -Megállítják a népességcsökkenést.
  • -Gyorsforgalmi utak kötik össze a fővárost a megyeszékhelyekkel, 
  • az autópályák elérnek az országhatárokig. 
  • Fél óra alatt el lehet érni a gyorsforgalmi utakig.
  • -Paks 2 és a napelemek tiszta energiával látják majd el az országot.
  • -Az exportot 50 százalékkal növelik.
  • -A népbetegségeket csökkentik.
  • Felépítik az új magyar honvédséget, mert a szomszédok mind fegyverkeznek.
  • -Fővárosainkat és nagyvárosainkat közúton, vasúton 
  • és levegőben is összekötik a szomszédainkkal.
  • -Lengyelország vezető szerepét támogatják.
  • -Budapestnek visszaadják a régi nagyságát és fényét. 
  • Fontos szerepe lesz a nemzetegyesítésben.
Sajnos, a mélyszegénységbe taszítottak felemeléséről, a szegényebb(é vált) néprétegek felzárkóztatásáról, 
a munkahelyteremtésekről, az elvándorlás visszafordításáról, a balkáni bérek emeléséről, 
a banki kifosztottak kártalanításáról és a kilakoltatások megszüntetéséről, egy szó nem sok, annyi nem esett. 
De Lengyelország vezető szerepének támogatásáról igen. Mert nekik az sokkal fontosabb.

Kerner Zsolt  https://24.hu/belfold/2018/05/10/orban-viktor-leteszi-az-eskut/ nyomán: *B.Kiss-Tóth László

Korábbi bejegyzések

Portfolio.hu Online Gazdasági Újság

Híradó

HunHír.Hu