Czeglédy Csaba (szombathelyi mszp-s politikus, ügyvéd, vállalkozó) beperelte a Szegedi Törvényszéket, mivel letartóztatásai és fogvatartásai során az eljáró hatóságok szerinte a szabadsághoz és az egészséghez fűződő jogát is megsértették

Czeglédy ügyében a Csongrád Megyei Főügyészségnek kellene vádat emelnie, de hiába zárult már le a nyomozás, erre még azóta sem került sor.
image.png
Czeglédy Csaba most a büntetőeljárásban történt mulasztások és az ügyintézés közben előforduló késedelmek megállapítását kéri.


Egyrészt azt kifogásolja, hogy a fellebbezést 18 nap késedelemmel terjesztette fel az elsőfokú bíróság a másodfokúhoz, holott az eljárási törvény haladéktalan kötelezettséget ír elő. 
Sérelmezi azt is, hogy óvadék iránti kérelméről előzetes letartóztatása miatt nem döntött külön az elsőfokú bíróság.
Czeglédy egyelőre csak a sérelmek megállapítását kéri, elégtételt és sérelemdíjat nem.

A politikus-ügyvéd igyekszik minden szalmaszálba belekapaszkodni. 
Egy hónappal ezelőtt az ügyészt vádolta meg hivatali visszaéléssel. 
Czeglédy szerint az ügyész szándékosan hallgatott el bizonyítékokat annak érdekében, hogy börtönben tartsa őt.

(MTI)
*B.Kiss-Tóth László 2018.12.03.
*Megjegyzésem: Szerintem a hatósági eljárások során minden jogalanynak joga van a tisztességes, törvényes eljárás ügyviteléhez, lefolytatásához.

Reklám

Korábbi bejegyzések

Portfolio.hu Online Gazdasági Újság

Híradó

HunHír.Hu