A Karácsony előtti gatwicki repülőtéri drónberepülések miatt bekeményít a brit kormány

Jelentősen szigorítják a magánszemélyek által működtetett drónok használatának szabályozását.
A közlekedési minisztérium által hétfő este ismertetett 68 oldalas intézkedési tervezetben szerepel, hogy novembertől a 250 grammnál nagyobb tömegű drónok tulajdonosainak regisztráltatniuk kell magukat és drónjukat a brit polgári repülésügyi hatóságnál (CAA), és vizsgán is számot kell adniuk arról, hogy tisztában vannak-e az eszköz üzemeltetésének biztonsági előírásaival.
A brit kormány mindemellett jelentősen kibővíti a repülőterek környékén jelenleg is érvényes dróntilalmi zónákat. A mostani szabályozás szerint a brit közforgalmi légikikötők egy kilométeres körzetében tilos a drónok reptetése, de a tervezetben szereplő kiterjesztés alapján külön tilalmi övezeteket alakítanak ki a pályák végétől számított öt kilométer hosszú, egy kilométer széles, négyszög alakú térségekben.
A rendőrség a jövőben, törvénysértés gyanúja esetén házkutatást tarthat a gyanúsított lakóhelyén, lefoglalhatja drónját és kötelezheti a tulajdonost a drón vezérlőrendszerében tárolt használati adatok kiszolgáltatására.A szigorítás előkészítése már jó ideje tart, de a tervek összeállítását felgyorsították a második legnagyobb forgalmú brit repülőtér, Gatwick térségében közvetlenül karácsony előtt észlelt drónberepülések, amelyek miatt másfél napig zárva kellett tartani a Londontól délre fekvő hatalmas légikikötőt.
A zárlat előzményeként rövid idő alatt többtucatnyi – kormányzati becslések alapján 60-nál több – drónberepülést észleltek a repülőtér légterében, és emiatt több mint ezer járatot kellett törölni vagy más repülőterekre átirányítani. Az átirányítások és járattörlések 140 ezer utast érintettek.
Chris Grayling közlekedési miniszter a szigorítási terveket ismertetve hétfő este az alsóházban "szándékos, kiszámított, felelőtlen és törvénysértő" cselekedetnek nevezte Gatwick forgalmának drónokkal okozott veszélyeztetését. Grayling szerint "okos, innovatív" új technológia alkalmazásával vált lehetővé Gatwick forgalmának újraindítása, de a miniszter nem fedte fel e technológia mibenlétét.
© MTI/AP/Kirsty Wigglesworth
Nem hivatalos brit médiaértesülések szerint Gatwick légterét az izraeli fejlesztésű Drone Dome – drónkupola – rendszer védi, és ennek telepítése után indulhatott újra a forgalom. A rendszer alkalmas a drón radarfelderítésére, a drón és működtetője közötti rádiókapcsolat megszakítására, és a tiltott légtérben észlelt repülőszerkezet irányított leszállítására biztonságos helyen.
A brit kormány a minap bejelentette, hogy drónvédelmi rendszert telepítenek a legnagyobb forgalmú brit repülőtér, Heathrow környékére is.
*B.Kiss-Tóth László 2019.01.10.

kisalfold.hu - A címoldalon

Vezető hírek

Index - 24óra

Portfolio.hu Online Gazdasági Újság

Korábbi bejegyzések

Szakad a Fidesz?

* Bak Mihály: Szerveződik az antiorbánista jobbközép    Pálinkás József. Forrés: Klubrádió    Fél év alatt akarnak elé...